A Szó Alapítvány
Oszd meg ezt az oldalt



A sorrend megváltozik: fent volt a Világos, lent az Élet, amely különböző formákba épül egy központ körül.

A központ az élet, a központban pedig a fény, és az életben, körülbelül és minden formában fut az élet.

-Oroszlán.

A

WORD

Vol 1 AUGUSZT 1905 No. 11

Copyright 1905, HW PERCIVAL

ÉLET

A noumenális világ nagy alapelvei a következők: tudat, mozgás, anyag és lélegzet. A nagy tényezők vagy folyamatok, amelyeken keresztül a nomenális világ alapelvei kifejeződnek a megnyilvánult világban, a következők: élet, forma, nem és vágy. Ezeknek a tényezőknek vagy folyamatoknak a fenomenális világban való megnyilvánulása révén való elérése a következő: gondolat, egyéniség, lélek és akarat. Az alapelvek, tényezők és eredmények végső soron tudatossággá válnak, és azzá válnak. Röviden áttekintették a noumenális világ alanyait. A fenomenális világ első tényezője áll előttünk: az élet alanya.

Az élet a fenomenális számára olyan, mint a tudat a noumenális világ számára. A tudatosság minden lehetséges elérésének eszméje; jelenléte minden dolgot állapotokon és feltételeken keresztül vezet a végső eléréshez. Az élet ennek a folyamatnak a kezdete; a kezdeti ösztön és erőfeszítés; a haladás a fenomenális világban való megnyilvánuláson keresztül. Az élet a válás folyamata; ez csak az eszköz, nem a cél. Az élet a fenomenális világban nem minden; ez csak egy a mozgások közül – a centrifugális mozgás –, amelyek révén a fenomenális univerzum formákká fejlődik, amint kilélegzik a homogén anyagból.

Az élet egy hatalmas óceán, amelyen a Nagy Lélegzet mozog, és ami az univerzumok és a világok ismeretlen és láthatatlan mélységi rendszereiből fejlődik ki. Ezeket a láthatatlan élet hulláma a látható formába viszi. De egy darabig az árapály megfordul, és minden visszatér a láthatatlanná. Tehát a láthatatlan élet dagályánál a világokat gördítik és újra behúzzák. Az élet óceánjának sok áramlása van; világunk, rajta egyaránt él ezen áramlatok egyikében. Amit tudunk az életről, az csak a látható formán való áthaladása, árapályának változásakor, a láthatatlanról a láthatatlanra.

Az élet anyag, de annyira finomabb, mint az ismert elemek, hogy nem osztályozható a fizikus kérdésével. A tudomány a modern civilizáció szellemi varázslója; de a materialista tudomány még gyerekcipőben fog meghalni, ha nem haladja meg a fenomenális világ alsó rétegeit. A fizikus álma annak bizonyítása, hogy az élet inkább eredmény, mint ok. Olyan életet teremtett, ahol az élet nem létezett; működését bizonyos törvények alapján irányítja; felruházni intelligenciával; aztán eloszlatja, és nem hagy nyomot sem annak, hogy valaha is létezett formájában, sem pedig arról, hogy kifejezte intelligenciáját. Vannak, akik úgy vélik, hogy az élet ott állhat elő, ahol nem létezett; hogy kifejezze az intelligenciát; hogy az intelligencia örökre eloszlatható. Nem szabad azt feltételezni, hogy az emberek megértik az élet folyamatait, miközben megtagadják a formán kívüli hiszést vagy annak spekulációját. Az élet bizonyos megnyilvánulásait méltányoljuk, de azok, akik azt állították, hogy „inert” anyagból képesek életre kelni, még mindig annyira távol vannak a probléma megoldásától, mint az elején voltak. Az élet előállítása közömbös anyagból azt a felfedezést eredményezné, hogy nincs „semleges” anyag, mert nem létezhet olyan élet, ahol az élet nem létezik. Az élet megnyilvánulásának formái lehetnek végtelenek, de az élet minden formában jelen van. Ha az élet nem esne együtt az anyaggal, az anyag nem változhat meg formájában.

A biológus nem tudja felfedezni az élet eredetét, mert kutatása akkor kezdődik és végződik, amikor az élet áthalad a formavilágon. Megtagadja az élet megkeresését, mielőtt megjelenik, vagy a spekulációk során követi, miután elhagyta formáját. Az élet az a titokzatos ügynök, amely a formán keresztül nyilvánvalóvá válik, de az élet az a tényező, amelyből a formát kifejlesztjük: ebből következően az élet árapályának mozgása a formák feloldódásában és újjáépítésében. Az élet mindenben a növekedés és terjeszkedés alapelve.

Földünk olyan, mint egy üreges és gömbös szivacs az élet óceánjának áramlásában. A szivacs bőrén élünk. Ezt a szférát egy hullám viseli az élet óceánjának bejövő árapályán, és egy idő után, a hevederben, egy hullámon hagyjuk és továbbjutunk, de még mindig az élet óceánjában vagyunk. Ahogy az univerzum és a világok az élet óceánjában élnek, tehát amikor az elme a lélegzeten keresztül belép a testbe születésekor, mindegyik átmegy a saját életének óceánjában.

A test építésében az élet rohan be és épít az előkészített terv szerint, és az érzékszervek fejlődnek. Az a tudat, aki ezt a testet lakja, belemerül az érzéki életbe. Az érzék testén áthaladó tiszta életáramot az érzék vágyai színesítik. Először az elme reagál az élet érzésének örömére. Az öröm az életérzés egyik fázisa, másik fázisa a fájdalom. Az elme örömmel izgalmaz, amikor megtapasztalja az élet érzését a testben. Az örömérzet fokozására irányuló törekvés a fájdalom megtapasztalását eredményezi, amikor kimerülve az érzékszervek már nem tudnak reagálni az élet rendezett áramlására. A megnyilvánult világban az élet teljessége gondolatban van, és a gondolat megváltoztatja az élet jelenlegi helyzetét.

Az élet ezen óceánján élünk, de a fejlődésünk valóban lassú, mert csak az életét tudjuk, mivel az stimulálja az érzékeket. Az elme élvezi, míg az érzékek kibontakoznak és kitöltődnek az élet elmúlásával; de amikor az elme fejlődése során az érzékek elérik fizikai kibontakozásuk határát, akkor az élet árapályai elriasztják őket, kivéve, ha az elme annyira megszabadítja magát a fizikai kikötésektől, hogy kibontakozhassa a belső érzékeket. Ezek ezt követően a zavaros áramlásból felviszik az élet magasabb áramaiba. Akkor az elmét nem törli a feledékenység keresztirányú áramlása, nem robbant az illúzió szikláin és nem kábítja el, hanem mellényeiben magasságban viseli az élet világosságáramába, ahol megtanulja és megtartja egyensúlyát, és képes irányítani biztonságosan folytassa az élet minden áramát és szakaszát.

Az élet nem stagnálhat. Ez a szenzációs élet csak rövid ideig tart. Az érzékek révén az elme az élet minden formájához ragaszkodik; de ha az érzékek kibontakoznak és érettek ennek a világnak az életében, akkor hamarosan eloszlanak. Azok a formák, amelyekre az elme visszatart, elhalványul, és még akkor is eltűnnek, amikor megfogják őket.

Az elme tapasztalatokat keres azon életében, amelybe belép, hogy megtanulja megtapasztalni és navigálni mélyén. Amikor az elme képes megkeresni a mélységeket, és megtartja valós útját minden szembenálló árammal szemben, akkor az élet célja megvalósul. Az elmét minden ellenkező áram stimulálja és élénkíti, amikor legyőzi őket. Ezután képes az élet minden áramlatát jóra felhasználni, ahelyett, hogy félrefordulna a saját útjától, és általuk legyőzze őket.

Amit jelenleg spekulálunk vagy tudunk, az csak a forma életének változik. Amit meg kell próbálnunk megismerni és megélni, az az örök élet, amelynek nagy megvalósulása a tudatosság.